APAFI EMLÉKTÁBLA AVATÁS ABRUDBÁNYÁN
Egy valamikor gazdag és szép napokat megélt büszke magyar közösségből a Dél-Erdélyi Abrudbányán mára közel 40 magyar lelket számlálnak. Ide vezetett az utunk. Útközben kis kitérővel meglátogattuk Köröstárkányban Gábor Ferenc író barátunkat. Aki több könyvében megírta a köröstárkányi és kisnyégerfalvi „magyar írtást” 1919-ben. (Ami a történelemkönyvekből kimaradt.) Továbbá szervezésével megépítették az áldozatok emlékművét.
Abrudbányán minden évben magyar napot tartanak. Az idei azért volt különleges, mert emléktábla avatására is sor került. I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1723-ban itt alapította meg az első szakiskolát. Az épület még ma is áll, így a Magyar Állam támogatásával emléktábla avatásra került sor az egykori épület falán. A református templomban az Istentisztelet és köszöntők után a 100 fős Udvarhelyszéki Napkorona Népdalkör fergeteges előadására került sor.
Magyar és román méltatások után az emléktábla avatására került sor. A szónokok elismerően szóltak I. Apafi Mihály fejedelem tevékenységéről, aki abban a nehéz, háborúk által dúlt „haldokló Erdélyben” igyekezett jó döntéseket hozni. A Fehér megyei RMDSZ képviselő kihangsúlyozta: „Itt, Abrudbányán, valóban jól egyeznek a nemzetiségek, lehet a kicsit is tisztelni. Az itteni magyarságot kétszer is kiirtották, és mi mégis itt vagyunk! Mi itt vagyunk itthon, mi itt érezzük jól magunkat, velünk számolni kell!”.
A magyar és román himnuszok elhangzása után a rendezvény a Református parókia udvarán folytatódott, magyar pálinka, abrudbányai gulyás, tápiógyörgyei palacsinta és csíki sör kóstolókkal, melynek során elfogyott 1000 palacsinta, 3 hl sör, 2 bogrács gulyás és az összes pálinka, amit Gyöngyösről vittünk. A pálinka hatása olyan eredményes volt, hogy a román méltóságok (polgármester, képviselők…) egy idő után már felszabadultan magyarul beszéltek.
Második napon rövid sétát tettünk a megmenekült és újra éledező Verespatakon, valamint Erdélyi-Érchegységben található Detunáták szemet gyönyörködtető képződménye, bazaltorgonái nyűgöztek le, ahogyan a nagy írót, Jókai Mórt is amikor Szegény gazdagok regényének helyszínét kereste a Mócföldön. „Az ember lelke elvész e látvány előtt! Olyan fenségesen emelkedik a természet alkotta remekmű egyenesen ki a földből, mint egy óriási templom homlokzata…”.
